Dátum és idő
2026-05-20 18:00:00
Helyszín
FSZEK Budafoki Könyvtár (1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 30.)
Szervező
FSZEK Budafoki Könyvtár
Típus
Helytörténeti előadás
Részletek
Budafok XX. századi templomainak jelentősége hazai templomépítészetünkben - Vukoszávlyev Zorán előadása
A templom Isten háza, az Istennel találkozás tere, az istentiszteletben Krisztussal közösségben megélhető szakrális hely. Egy ház, mely a lelki közösség fizikai reprezentációját is szolgálja – megmutatja a gyülekezet elkötelezettségét, a hely megteremtésében hozott áldozatosságát jeleníti meg.
Budafok keresztény szakrális építészetén keresztül megismerhetjük a település fejlődését, az ott lakók habitusát, a mindennapok között az ünnepek számára kijelölt idő megélésének lelkületét. A XX. században épült templomok történetében a felgyorsult idő jeleit láthatjuk, az önképünket is megjelenítő stílusok váltásában egy közösség, egy egyház identitásképének alakulását is érzékelhetjük, és a történelem sorsfordulóit is leíró helyzeteket ismerhetünk meg. Az előadásban Budafok egy évszázadot átívelő történetében létrejött templomait a hazai templomépítészetben elfoglalt jelentőségükkel együtt ismerjük meg Vukoszávlyev Zorán PhD építész, egyetemi docens (BME) tolmácsolásában.
Programunk a Budafok 100 programsorozat részeként valósul meg.
Programunk díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a fszek2203@fszek.hu címen lehet.
Helyszín térképen
A térkép a megadott helyszín alapján jeleníti meg az útvonalat.
Kérdések?
Ha bármilyen kérdése van a programmal kapcsolatban, vegye fel a kapcsolatot az szervezővel:
Szervező
Email: info@budafok.hu