A német földről – Rajna vidékéről érkező (ott is szőlőműveléssel foglalkozó) betelepülők, a Csepel szigettel átellenben lévő dombok tetején munkálkodó kőbányászokkal, kőfaragókkal egyetemben 1739-ben, megalapították Promontorium zsellérközséget. Az itt élők szorgalmas munkájának és a folyamatosan gyarapodó lélekszámnak köszönhetően a település hamarosan fejlődésnek indult, elsősorban a szőlőművelésnek köszönhetően. Ennek eredményeként az 1850-es évek közepére már több mint 1550 katasztrális holdon virágzott a szőlőkultúra, és az ebből készült bor értékesítése jelentette megélhetésük fő forrását.
A település megalakulása óta eltelt évtizedekben mindazonáltal úgy a szomszédos Budán, mint a környező településeken hol Premaduri, hol Promontri néven említették településünket. Talán ennek következményeként is 1844-ben egy, a Tudománytár kötetében megjelent, Döbrentei Gábor által írt cikkben a szerző javasolta, hogy a Buda alatti Promontor település változtassa nevét Dunafokra, vagy Budafokra. Döbrentei javaslata 1886-ban valósult meg, amikor is a település felvette a Budafok nevet. A névváltoztatás éve azonban nemcsak örömöt jelentett, hanem nagy gondot is, hiszen megjelent a szőlőgyökér tetű (filoxéra), ami végzetesnek bizonyult Budafok életére. A millennium évére a szőlők közel 90 százaléka kipusztult. Új megélhetési lehetőségeket kellett találni – az időközben, 1893-ban – nagyközségi beosztást kapott településnek. És ez sikerült is, hiszen a filoxéra vészt követően, előtérbe került az ipar megjelenése, valamint a kipusztult szőlők helyén a csonthéjasok telepítése. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Budafokot még promontori évei alatt 1861-ben elérte a Déli vasút, majd 1882-ben a Pécsi vasút, melyeknek megállói voltak településünkön. 1889-ben pedig a Szent Gellért tér és Budafok-Háros között megindult a HÉV közlekedés.
Az oktatásügyben is komoly előrelépés történt, hiszen az 1904-05-ös tanévben megkezdte működését a Budafoki Polgári Fiú és Leányiskola. Ez akkora jelentőséggel bírt, hogy hogy Budafok agglomerációs oktatási központtá vált, hiszen nemcsak Kistétényből, Nagytétényből érkeztek a tanulni vágyók, hanem Érdről, Diósdról, Martonvásárból, sőt Ercsiből is. A várossá válás utolsó előtti lépcsőjeként 1922. 07. 22-én Budafok nagyközség a Biai Járásból a központi járásba soroltatott. Ezek után talán nem is volt meglepő, hogy a névváltoztatást követően 40 évvel később 1926-ban Budafokot Rakovszky Iván belügyminiszter az 1886. évi XXII. t. c. 150. és 151. paragrafusai alapján várossá nyilvánította, mely rendelet 1926. január 26-án jelent meg a közlönyben. Ennek a nagy jelentőségű eseménynek, és az elmúlt 100 év érdekesebb történéseinek említéséről szól majd ez a sorozat.
Garbóci László helytörténész