Budafok 1926. január 26-i rendezett tanácsú várossá válását követően Agorasztó Tivadar vármegyei alispán a polgármester-választás időpontját június 28-ra tűzte ki. Polgármesterségre 7 pályázó jelentkezett. A 132 érvényes szavazatból Záborszky 112 szavazatot kapott, Tarnay Árpád dr. 19-et, Pázmándy Mihály 1-et, míg a többi jelölt szavazat nélkül maradt. A szavazást követően Agorasztó azonnal beiktatta hivatalába Budafok város első polgármesterét.
Záborszky Nándor 1883. június 21-én a Túróc vármegyei Tótprónán született. Középiskolai tanulmányait követően a jogot Pozsonyban és Pesten végezte. Végzettségének megfelelően a ranglétrán fokozatosan haladt előre. 1920-ban – Trianon következtében - „menekültként” került Sárvárra, ahol azonnal főszolgabírói állást kapott. Innen hamarosan kiemelték és Celldömölk városának rendőrkapitánya lett, mint a Magyar Királyi Államrendőrség alkalmazottja. 1922-ben Budafokra helyezték a rendőrkapitányság vezetőjének. Itt röpke néhány év alatt óriási népszerűségre tett szert, amit a polgármester-választás is bizonyított. 1929-ben az új közigazgatási törvény értelmében újabb tíz esztendőre polgármesternek választották, most már ellenlábasok nélkül.
Polgármesteri éveinek elején a gazdasági világválság hazánkban is éreztette hatását. Mindezek ellenére még 1926-ban egy zseniális húzással sikerült komoly anyagi forráshoz juttatnia a várost. A magyar kormány a Népszövetséggel karöltve egy óriási hitelben állapodott meg a New York-i székhelyű Speyer Bankházzal. Ennek értelmében Budafok is kölcsönhöz jutott, húszmilliárd korona értékben. (Vigyázat: ez már inflációs korona, hiszen még ebben az évben megjelent a pengő.) A tényleges kifizetésben 25 ezer amerikai dollár és 350 ezer pengő került a városhoz. Ennek mintegy 45 százalékát csatornázásra, 25 százalékát út- és vízhálózat fejlesztésre, a fennmaradó részt pedig városi kislakások építésére (a barlanglakások felszámolására), illetve az új városháza építésére fordították. Iskola, óvoda és postapalota is épült. A város saját pénzügyi alapjából sokat fordított a szociális ellátásokra is.
A város nagy része által tisztelt és szeretett polgármester működése 1939-ben váratlanul ért véget. Endre László, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja felszólította, hogy azonnal távolítsa el Budafok két köztiszteletben álló orvosát, dr. Káldor Adolfot és dr. Szauer (Sándi) Nándort. Záborszky erre nem volt hajlandó. Endre László 1939 decemberében azonnali hatállyal felmentette polgármesteri beosztásából. (Megjegyzendő, hogy utóda, Dr. Mericzai Aladár sem mentette fel a két orvost.)
Életében számos kitüntetést kapott, de csak egyre volt büszke, az 1934-ben megkapott Magyar Vöröskereszt Érdemkeresztre, melyet a nélkülöző, szegény gyermekek nyaraltatásáért kapott.
1952. október 1-én halt meg Budafokon. Hamvai a Budafoki öregtemető parcellájában pihennek.
Garbóci László helytörténész