Mintha hangversenyterembe lépne a látogató. Hangszórók osztják magukból a zenét jobbra-balra. Csakhamar meggyőz azonban a hangszórók öregje – egy 2 méter hosszú, fél méter széles tölcsér - hogy rádiózene az, amit hallunk, mert érces hangon megszólal és a sokszor hallott mottót harsogja: „másnak az anyag felvétele tilos”, de rögtön el is hallgat. Talán a saját merészségétől ijedt meg.
De nézzünk körül az amatőr készülékek között, hisz a gyárak kirakatait máskor is látjuk. Az amatőr készülékeknek a kiállításon külön terem és egy hosszú polc van szentelve. Meg is érdemlik, ők a rádió úttörői.
Látunk készüléket szalmakalapban, kukoricaszáron, sőt még pecsétgyűrűben is, melynek lapja az apró érintkezőgömbök ügyes elrendezésével még díszessé is válik. A sok kiállított tárgy között szerényen húzódik meg egy egyéni kapcsolású egylámpás készülék.
Erről a gazdája azt hirdeti, hogy egész Európát megfogja vele. Ezt az állítását azonban a sok kusza drót, melyet úgy látszik az egyéni kapcsolás hozott magával, merőben kétségessé teszi. A kiállító jelszava: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Hát vagyok bátor tisztelettel megjegyezni, hogy bizony mi amatőrök nemcsak szemmel szeretünk egymástól tanulni, hanem kísérletezéssel is. És szenvedélyesen keressük azt a távoli állomást, melyet szerintünk (de mindig odaértve: kedvező légköri viszonyok mellett) készülékünkkel el kell érnünk.
A kiállítás – amióta megnyílt – tömötten látogatott. Nyilvánvaló, hogy ez a csodás találmány immár a milliók lelkébe ringatta bele láthatatlan hullámait. Méltán! A kultúra szolgálatában, a kultúra vívmányainak az egyéni lélekhez való odaszállításában csodás lehetőségek tárulnak elénk. Már most is lehet Wagner-operát hallgatni a bugaci gulyás vityillójában…
Budafok és Vidéke I. évfolyam, 3. szám – 1926. február 26.
A borítókép forrása: mult-kor.hu (adományozó: Nagy Józsefné dr.)