Kőmál, Nyilas, Táborrét…
Budafok és Vidéke Budafok utcanevek dűlőnevek

Kőmál, Nyilas, Táborrét…

2026. April 16. 14:00
Budafok és Vidéke

Elkészült az új térkép a dűlő és utcanevekről – Szép magyaros hangzásúak a dűlőnevek – Csak hatóságok, hivatalok és intézmények kaphatnak a térképből

A községi képviselő-testület mintegy másfél évvel ezelőtt határozatot hozott a régi német dűlőnevek magyar nevekkel való helyettesítése tárgyában. Ugyanekkor intézkedett a képviselő-testület az utcanevek ügyében is, amikor nevet adott néhány új utcának és egyik-másik utca alkalmával régi nevét új, jobb hangzásúval cserélte fel. Noha a határozat közben a törvényhatósági jóváhagyást is megkapta, annak végrehajtására nem került sor. Eleinte azért nem hajtották végre, mivel szó volt arról, hogy Albertfalvát és Budatétényt hozzánk csatolják, amely esetében revízió alá kellett volna venni az utcaelnevezéseket, később pedig azért maradt el a határozat végrehajtása, mert elrendelte a képviselő-testület a városfelmérést. Az új utcanevek és az új házszámozás nem előzhetik meg a városfelmérést, ez csak természetes dolog.

Nem is kerültek volna az új elnevezések közkézre, ha a tanács el nem készítteti a mérnöki hivatallal a város dűlő- és utcatérképét, amelyen már az új dűlőnevek és az új utcanevek szerepelnek. Az új térkép a napokban elkészül, a hatóságok, intézmények 4 pengő árban meg is kaphatják a város pénzügyi tanácsi osztályában.


A trapezoid formájú városi terület 4 közigazgatási kerületre oszlik. Az első kerület a déli rész, amelynek dűlői a következők: A Háros-sziget megtartotta a nevét, az Untere Donauriedből Gyármező dűlő, a Breinackerből Kölesföld dűlő, a Spatzendörfelből Verebes dűlő, A Steinbruchból Borhegy dűlő lett. Az első kerületbe tartozik a régi Breinacker, Fuchsgang és Plattenstein dűlők egy-egy részéből alakított Naprét dűlő is. A második kerületben az Alt Promontor Várhegy dűlő, a Fuchsgang Rókales dűlő, a Plattenstein Kőmál és Újhegy, a Waldlerberg Erdőhegy és az Öhlberg Olajhegy dűlő nevet kapott. Ebbe a kerületbe tartozik a Belváros határrész is, amely eddig Beltelek néven szerepelt. A harmadik kerületben a Herschaftsriedből Vöröskút, a Grosshutból Óhegy, az Adlerbergből Sashegy, a Sauwinkelből Rózsavölgy, a Hofriedből Udvarhegy, a Neuhäuselből Újlak és a Kreutzbergből Kereszthegy lett. A negyedik közigazgatási kerület Zimmerhacken dűlője Horogszeg, a Monuli Nyilas, a Sauwinkel és a Feldried egy része Tószög, a Feldried dűlő Táborrét, a Turpische és a Sarfesesck dűlők pedig a Kelenvölgy nevet kapták.

El kell ismerni, hogy az új dűlőnevek szépek. Magyaros hangzásuk Dósa Kálmán mérnök nyelvérzékét dicséri. Azért bizonyára fájdalmas lesz öregjeinknek megválni a régi nevektől, amelyeken 200 esztendő öröme és bánata cseng át. De hát az is igaz, hogy Magyarországban vagyunk és a Kőmál, Nyilas és Táborrét mégis csak illőbb elnevezések a hivatalos térképeken, mint Plattenstein, Monuli és Feldried.

Budafok és Vidéke II. évfolyam, 16. szám – 1927. április 16.

Bejegyzés adatai

Publikálva

2026. April 16. 14:07

Kiadó

Budafok és Vidéke

Kategória

Budafok és Vidéke

Badge-ek

Budafok utcanevek dűlőnevek