Olcsóbb lesz a közlekedés Budafok-Budapest között
Budafok és Vidéke Budafok csepel HÉV hajó

Olcsóbb lesz a közlekedés Budafok-Budapest között

2026. March 3. 10:00
Budafok és Vidéke

"...egy külföldi pénzcsoport, esetleg a helyi érdekeltség bevonásával is, Budapest és Budafok között Csepel érintésével állandó hajójáratot akar létesíteni..."

Mint feltétlenül megbízható forrásból értesültünk, egy külföldi pénzcsoport, esetleg a helyi érdekeltség bevonásával is, Budapest és Budafok között Csepel érintésével állandó hajójáratot akar létesíteni, amely aztán lehetővé teszi, hogy a HÉV-et, mely indokolatlanul magas viteldíjával városunk fejlődését csak károsan befolyásolja, a forgalomból majdnem egészen kikapcsolhatjuk.

A tervezet szerint 3 drb., egyenként 300 személy befogadására szolgáló hajó fog rendelkezésre állani, melyikből kettő állandóan forgalomban lesz, egy pedig, mint tartalék (különmenetek, kazánmosás stb.) fog a szükség szerint igénybe vétetni. Az állomás városunk központjában lesz, az útvonal érinti Csepel községet, az ún. Pesti út végén, s a hajó Budapesten, a vásárcsarnoknál fog kikötni.

Alkalmunk volt a létesítendő társulat kalkulációjába betekintést nyerni s ebből a következőket közölhetjük: a mostani villanyos vasúti forgalmat alapul véve a társaság havi 70 millió korona bruttó feleslegre számít, dacára annak, hogy egy jegy ára Budapestre csak 3000 korona és Csepelre csak 2000 korona lesz. Menettérti jegy ára 5000, illetve 3000 korona lesz. Érthető is, mert itt nincsen pályafenntartás, nincs nagy személyzet stb., s az egész ügymenet a hajósszemélyzeten kívül egy vezető (igazgató) és egy női munkaerő le tudja bonyolítani. A heti munkás és tanulójegyek, valamint a havi bérletjegyek árai 40 százalékkal olcsóbbak lesznek, mint a jelenlegi HÉV jegyek.

Tervbe van véve, hogy a hajó Budafok és Csepel között egy kompot is fog vontatni, amely által a közlekedés és az állatok szállítása is lehetővé tétetik. A menetrend szerint a hajójáratok a kora reggeli órákban sűrűbbek lesznek, úgy hogy a foglalkozásuk folytán Budapesthez kötött munkások, tisztviselők és a tanulóifjúság idejekorán érkezzék Budapestre.

A konzorcium Budafok várostól és Csepeltől csak erkölcsi támogatást kér, sőt, hajlandó az első üzleti év után évenként a bruttó bevétel egy bizonyos százalékát a két községnek biztosítani.

Nehéz probléma ez! Tudja ezt jól mindenki, ha tekintetbe vesszük, hogy úgy a HÉV, valamint a MTFR és a DDSG határozottan ellene lesz a terv keresztülvitelének. De ha ez a konzorcium meg tudja valósítani e tervet ily olcsó tarifával, akkor igazán nem tudjuk, miért tömjük mi a zsebét a fenti vállalatoknak, amelyek eddig városunkkal szemben vajmi kevés jóindulatot tanúsítottak.

Megkérdeztük még, hogy körülbelül mikorára várhatóaz üzembe helyezés, amire a következő szó szerinti választ kaptuk:

„Mihelyt a községi képviselőtestület megalakul s annak összetételéből megállapítható, hogy abban a komoly, józan polgári elem van túlsúlyban, rögtön beadjuk az engedélyezés iránti kérvényt. A három hajó már megvan, már tatarozzák is.”

Azon ellenvetésünkre, hogy mi lesz akkor, ha tegyük fel: a Vasúti és Hajózási Felügyelőség esetleg az engedélyezés ellen lesz, s a kereskedelmi minisztérium is ezen álláspontra helyezkednék, informátorunk így válaszolt: „Egy monstre deputatió mindig kellő súllyal bír, s ha ez nem használ, úgy egy képviselői interpellációnak mindig megvan az eredménye, pláne egy ily közérdekű ügyben. S amint mi az önök jelenlegi kormányát ismerjük, az ilyen, az összlakosságot érintő ügyben mindig a méltányosság álláspontjára helyezkedik.”

D. D.

Budafok és Vidéke I. évfolyam, 8. szám – 1926. április 3.

Bejegyzés adatai

Publikálva

2026. March 3. 12:43

Kiadó

Budafok és Vidéke

Kategória

Budafok és Vidéke

Badge-ek

Budafok csepel HÉV hajó