Budafok történetét egyszer meg fogja írni valaki. Bizonyosan akkor, mikor már a városnak is lesz története. Nem a száraz históriára értem, hanem arra, ami ennek a mi kis társadalmunknak életfolyamata volt, hogy úgy mondjam, élettörténete. Mert ez volt, van és lesz is. Ez a valaki majd arról is írhat, hogy ez a mi csaknem 200 esztendővel ezelőtt létesült községünk a főváros szomszédságában keletkezett kis német sziget volt; szorgalmas, munkás, becsületes német telepesek kicsiny közössége, melynek minden tagja csodálatosan nagy szeretettel csüngött a nagy folyam gondozatlan partján, mint a budafoki dombok, halmok meszes hepe-hupáin. Dolgozott, fáradt, megbecsülte és kihasználta azt, amit a községi határokon belül nékik a természet adott. Ipart, kereskedelmet teremtett. Vagyont gyűjtött. S míg dolgozott, tanult is. Nemcsak a földjét, tűzhelyét, munkaalkalmainak helyét tanulta megszeretni, nemcsak az általános műveltség ismereteit szerezte meg, hanem valami mást is. Megtanulta megszeretni azt a nemzetet, melynek ma is egyforma fia; megszerette életmódjában, szokásaiban, érzéseiben, sőt hibáiban is. Magáénak vallja nyelvében is. Itt a lelkek forrottak össze. Itt a Jókai Ankerschmidtjei és ivadékai élnek.
Ez a nagy átalakulás – mely különben csak gazdasági részében tekinthető lassú fejlődésnek – szellemi vonatkozásaiban vajon micsoda delejes hatások eredménye? Ne kutassa senki. Megtalálja ott a hegyen abban a négyemeletes palotában, abban az Isten háza melletti fehér, ódon házban s a város szívében épült, szemnek tetszetős emeletes épületben: az iskoláinkban, azok utóbbi negyedszázados munkájában.
Míg az általános népművelés nagy munkájában kiválót alkottak az elemi népiskolák, addig a szorosabb értelemben vett polgárság zömét művelődésben magasabbra, azokat öntudatosabb és szélesebb látókörű polgárokká a két polgári iskola nevelte. Előbbinek méltánylását, a nemzetnevelő munka értékeinek át- és megértését kell látnunk abban a hatalmas palotában is, mely befejezés előtt áll az Anna utca gyönyörű villasorában. És ez jól is van így. Azt azonban, hogy ezt meg kell alkotni, hogy ez mindnyájunk szüksége, nemzeti érdek, de nagyon sokszor kellett el- és megmondani. Hiszen az iskola munkája csendben folyik, nem a nyilvánosság előtt, ha még annyira a nyilvánosságé is. Szóljunk hát a polgári iskolákról is, hiszen olyan sokan nem tudják, Sőt nem is sejtik, hogy úgy a fiú-, mint a leányiskola elhelyezése mennyire aggasztóan rossz, milyen rendkívüli küszködések között végzi mindkettő már-már alig megoldható feladatait éppen ezen körülmény folytán. Mindkét iskola elhelyezésének kérdése végleges és jó megoldása pedig nemcsak a szükség miatt aktuális, hanem azért is, mert várossá alakulván községünk, egy új városi székház megépítése a városnak is elsőrendű, legközelebb végrehajtandó feladata. Bizonyos megértéssel pedig mindkettőn segíteni lehetne.
A polgári fiú- és leányiskola központi fekvésű egyemeletes épület, melyben huszonkét helyiség van, külön nagy tornacsarnokkal. 22 évvel ezelőtt nemcsak megértő lelkű, de áldozatokat is szívesen hozni tudó polgárok építették meg. A négy osztályú fiú- és leányiskola számára az akkori időben meg is felelt. Tény azonban, hogy fennállásának már hatodik esztendejében szűk lett és ettől az időtől kezdve mindkét iskola növendékei kisebb-nagyobb részben, jelenleg 50%-ban kiszorulva a főépületből az egyszerű polgári családi tűzhely kívánalmainak sem megfelelő bérlakásokból összeszakasztott tantermekben nyeri oktatását. Minden bajunknak közös forrása ez, melyet még csak növel az, hogy az ezen iskolák által nevelt nyolcszáz tanulónak szabad mozgásra is alig van tere; a tanítást eredményeiben csökkenti a szertárak és külön előadótermek hiánya. Egyébként már a leányiskolával való épületi és felszerelési közösség is sok tekintetben hátrányos. Emiatt van az is, hogy hogy a növendékek csak minden két órában juthatnak friss levegőre.
Beszéljenek azonban a számok. A legutolsó és a beiskolázás tekintetében a háború okozta dekadens 1925/26-os tanévben beiratkozott a fiúiskolába: I/a osztályba 53, I/b osztályba 53, II/a 52, II/b 56, III/a 46, III/b 42, IV/a 50, IV/b 50 növendék. Együtt: 402. Ebből budafoki volt: 221. Az iskola igazgatósága a szeptemberi pótbeírások alkalmával a betelt létszám miatt 24 első osztályba jelentkezettet utasított vissza. Ebből helybeli volt 22. Mit jelent ez? Azt, hogy az I/a és b. osztályt 64-es létszámmal kell tekinteni már most és hogy a születésekben abnormális évek kihatásainak elmúltával és a folyton fokozódóan megnyilvánuló kultúrszükségletek emelkedésével 1-2 éven belül 160 lesz az I. osztályba írtak száma. (Ez különben meg is volt már, míg az érdi iskola nem tehermentesített.) Az a, b, c. osztályok közeli felállításának szükségességével tehát számolni kell.
Valaki azonban azt mondhatná, hogy a budafoki iskola legyen a budafokiaké, s a vidék, ha gyermekeit polgári iskolába akarja járatni, emeltessen iskolát magának.
Nézzük, hogy áll a vidékiek statisztikája. Elégséges, ha csak az I. osztály tanulóit részletezzük, ugyanis ez nyújtja a jövő perspektíváját. A fiúiskola 105 tanulójából helybéli 53. A visszautasítottak száma 22. Együtt: 75. Ha tehát a felvételnél melléktekinteteket nem alkalmazunk (késedelmeskedés, gyenge bizonyítvány) úgy Budafok maga is kiad két első osztályt. Pedig ez évben Albertfalváról és Budatétényből csak 4 tanulót kaptunk. Eggyé olvadásunk ezen változtatni fog. Egészen bizonyos az is, hogy a már két éve működő érdi és a jövő évben felállítandó nagytétényi polgári iskola a vidékről még hozzánk járókat a budaörsiek és törökbálintiak kivételével teljesen absorbeálja. E két község azonban együttvéve csak 34 tanulót küld.
A leányiskolában a beiratkozott tanulók létszáma a következő: I/a osztályba 58, I/b osztályba 45, II/a osztályba 59, II/b osztályba 31, III/a osztályba 39, IV/a osztályba 55. IV/b 32. Összesen: 368. A női kézimunka-tanfolyam növendékeinek száma: 34. A leányiskola I. osztályai létszámából helybéli: 64 tanuló. Itt a statisztika még inkább indokolja az előbb elmondottakat. A kézimunka-tanfolyam gyakorlati irányánál fogva igen fontos; munka-produktivitását tekintve pedig egyenesen a jövő fejlődésének iránytűje.
Ha a tanszabadság elvét fogadnók el és a vidéket továbbra is befogadnánk, úgy mindenesetre méltányos lenne, ha ezeket a községeket az új iskola építési költségeihez anyagi erejükhöz mérten hozzájárulásra szorítanánk.
Mindebből világos, hogy úgy a fiú-, mint a leányiskola számára a közeljövőben új épületet kell emelni. De mert városunknak városházára is szüksége van, ennek pedig a két iskola eddigi épülete igen kevés átalakítással minden tekintetben megfelelne, központi fekvésénél fogva meg egyenesen ideális, a legtermészetesebb az lenne, ha azt erre a célra a város átvenné. Ennek ellenében némi áldozatot hozna: az egyik iskolát felépítené a város, a másikat az állam emelné. A kultuszkormánnyal bizonyára komoly tárgyalásokat lehetne kezdeni ezen az alapon, ha a város az építendő iskolák részre a telket is felajánlaná. Miután pedig az államkincstár mai nehéz gazdasági helyzetében a mintegy hárommilliárdos építkezés fedezetét egyben és egyszerre aligha viselhetné, lehetséges volna a kérdést úgy megoldani, hogy az épület költségeinek amortizációjára az iskola tandíjait hosszabb időre lekötné. Aligha gondolhatunk a mai viszonyok között másféle megoldási módra.
Budafok város történetét egyszer meg fogja valaki írni. Milyen szép lenne, ha ez a történet azzal kezdődnék, hogy a város polgárairól közigazgatásában és iskoláiban gondoskodott elsősorban.
Budafok és Vidéke I. évfolyam, 6. szám – 1926. március 20.